A feminizmus rövid története

A feminizmus hivatalos története az 1800-as években kezdődött el, és három nagy részre osztható. A mozgalom évszázadokon keresztül egy nemes célért, a gazdasági, jogi, társadalmi és politikai egyenlőségért küzdött.
A feminizmus rövid története

Az első fázis

Az első korszakban, az 1800-as években, jelent meg a köztudatban a „feminizmus” szó, ami egyesítette az ekkor születő mozgalmat, ami a hölgyek emancipációját, egyenjogúsítását tűzte ki zászlajára. A küzdelem központja Nagy-Britannia volt, ahol elsőnek született meg, 1865-ben, egy, a szavazati jog nőkre való kiterjesztését pártoló, bizottság.

Ezekben az időkben a nők nem vállalhattak politikai szerepeket, kizárólag a társasági életben vehettek részt, és a ház körül tevékenykedtek nagyrészt, a gyermekeket nevelték, főztek. A mozgalom eleinte az általános politikai életben való részvételt próbálta csak elérni, de később a szüfrazsettek a családon belüli feladatok megosztásáért is küzdöttek.

Európában az első ország, amely megengedte a nők számára, hogy szavazzanak, Finnország volt, 1906-ban. Nagy-Britanniában 1918-ig, Olaszországban és Franciaországban a második világháború végéig, míg az Egyesült Államokban 1920-ig kellett várniuk a hölgyeknek, hogy szavazhassanak. Magyarországon 1945 óta szavazhatnak egyenlő feltételek mellett a nők, ekkor a szavazási korhatár mindkét nem számára a 20 éves kor volt.

A második fázis

Ez a második időszak nagyrészt a Amerikában, a ’60-as években játszódik. A második világháború után, ahogy a nők is helyet kellett, hogy kapjanak a gyárakban, részesei lettek szépen lassan a gazdaságnak, fontos és olykor kényes témákat hozhattak fel.

Beszélgetések indultak a szexualitásról, a fogamzásgátlásról és többek között a családon belüli erőszakról is. Elég, ha csak az 1961-es évre gondolunk, amikor is az Egyesült Államokban piacra kerültek a fogamzásgátló tabletták, nagyobb szabadságot és kontrollt biztosítva a hölgyek számára, saját testük és egészségük fellett.

Ebben az időben is folytak a harcok az idejétmúlt családi modellek ellen, amik helyett egy igazságosabb felosztást, megoldást szerettek volna a feminista mozgalom tagjai.

A harmadik fázis

A harmadik nagy feminista korszaknak a ’90-es éveket mondhatnánk, amikor is elindult az arányos és egyenlőbb fizetésekért való küzdelem a munka világában. Ezen években indultak meg a munkahelyi zaklatások elleni felszólalások, és kezdett a feminista mozgalom egy befogadóbb közösséggé válni, különböző nemzetiségű, vallású és politikai beállítottságú tagjaival, vezetőivel az élen.

Fontos megjegyezni a 2010-es években megindult #MeToo mozgalmat is, amely a szexuális zaklatásról, nemi erőszakról és bármely nemű mentális vagy fizikai bántalmazásról kívánja lerántani a leplet, nemtől függetlenül.

Kapcsolódó cikkek

A sportot nem lehet elég korán kezdeni

A sportot nem lehet elég korán kezdeni

Mindannyiunk életében fontos (lenne) a sport, ennek ellenére igen sok felnőtt él mozgásszegény életmódot.

Melyik kézen és miért így hordjuk az eljegyzési gyűrűt?

Melyik kézen és miért így hordjuk az eljegyzési gyűrűt?

Nem tudod, melyik kezeden viseld csodás gyémánt eljegyzési gyűrűd? Érdekelnek a hazai és más hagyományok? Cikkünkben megkapod a válaszokat!

Pizsamák, hálóingek, szabadidőnadrágok a Tchibo-tól

Pizsamák, hálóingek, szabadidőnadrágok a Tchibo-tól

A Tchibo webáruház heti ajánlata közt böngésztünk.