Divathullám, vagy valós igény az elektromos cigaretta?
Kétségtelen tény, hogy a dohányzás alternatívái közül leginkább az elektromos cigaretta az, amiről egyfelől az érdeklődők a legtöbbet hallanak. Erről gondoskodik a média, az internet és főleg a fiatalabb korosztály az, amely nyitott erre az újdonságra. Ebben semmi furcsa nincs, hiszen a fiatalabbak mindig érdeklődőbbek az újdonságok iránt, a középkorosztály és az idősebbek inkább konzervatívak a dohányzási szokásaikat (is) illetően.
Az elektromos cigaretta ebben a tekintetben részben mindenképpen divathullámnak is nevezhető, hiszen jól megfigyelhető hogy stílusos és modern mivolta tömegeket vonz. Ezzel együtt nem mondhatjuk azt, hogy az elektromos cigaretta pusztán divat, aminek van egy felfutása és lecsengése is, erről éppen a világszerte mérhető fogyasztói szokások tesznek tanúbizonyságot. Magyarul ez annyit jelent, hogy az elektromos cigaretta kiváló alternatíva azoknak, akik hosszú távon sem akarnak lemondani a dohányzás nyújtotta élvezetekről, de odafigyelnek az egészségük megóvására is.
Ez a vásárlói réteg elkötelezett az elektromos cigaretta hosszú távú használata mellett, mert elégedett azzal, amit ez az okos kis szerkezet nyújt. Nem túlzás azt állítani, hogy már középtávon is az elektromos cigaretta lesz a dohányzás jövője, hiszen még óriási potenciál áll előtte a fejlesztés tekintetében, a fogyasztói piacon elfoglalt helye pedig nem csupán stabil, de még egyre bővülő tendenciát is mutat. A jövőt persze senki sem ismeri, de nem kell ahhoz jósnak lenni, hogy belássuk, az e ciginek van jövője.