Top edzők kedvenc játékosai

Összegyűjtöttük azokat a játékosokat, akik a világ legjobb edzőinek a kedvencei és ezért nagyjából minden mérkőzésen megkapták a lehetőséget a bizonyításra.
A legjobb edzők kedvenc játékosai

Pep Guardiolánál a Manchester City játékosok közül többen is megelőzték az egykori Barcelona játékosokat ebben a kategóriában. A spanyol edző karrierje során eddig Raheem Sterlinget küldte legtöbbször a pályára, aki meg is halálta ezt a bizalmat, hiszen 268 mérkőzésen 110-szer is a kapuba talált. Mögötte De Bruyne következik 240 mérkőzéssel, majd Gündögan, Fernandinho és Bernardo Silva, akik mind átlépték már a 220 mérkőzést Guardiola irányítása alatt.

Ezután következik az első név a szakember Barcás időszakából, méghozzá Lionel Messi, aki 4 szezon alatt 219-szer lépett pályára és 211 gólt szerzett. Összesen 12 játékos lépte már át a 200 mérkőzést a spanyol edzőnél.

Jürgen Kloppnál komoly verseny folyik a Liverpool és a Dortmund játékosai között, de végül a listát a jelenlegi csapatából Roberto Firmino vezeti, akinek már csak két mérkőzés kell, hogy elérje a 300-at. Ezután két korábbi Dortmund labdarúgó következik, Subotic 281-szer kaptak meg a lehetőséget Klopptól, a klublegendának számító Weidenfeller pedig 279-szer őrizte a német mester kapuját.

Ezután tovább váltogatják egymást a listán az angol és a német csapat játékosai, James Milner, majd Mats Hummels következik, akit pedig Sadio Mané követ. A legtöbb gólt Mohamed Salah szerezte Jürgen Klopp irányítása alatt. az egyiptomi támadó 227 meccsen 149-szer is a kapuba találta már és ez a szám még biztosan növekedni fog. Rajta kívül Mané és Lewandowski is átlépte a 100 gólt a német edzőnél.

José Mourinho-nál nem meglepő, hogy egy portugál játékos található az élet, méghozzá elég nagy fölénnyel vezet Ricardo Carvalho, akivel 10 szezont is lehúzott a portugál edző és 292-szer is a pályára küldte a védőt. A második helyen John Terry található 266 mérkőzéssel, rajta kívül pedig még Frank Lampard és Paulo Ferreira tudta átlépni a 200 mérkőzéses határt.

A legtöbb gólt Cristiano Ronaldo szerezte nála, ehhez pedig mindössze 3 szezon is elég volt neki. Ronaldo 164 találkozón 168-szor is a kapuba talált, amikor Mourinho irányította a Real Madrid csapatát. A legtöbb gólpasszra Mesut Özil volt képes, aki 80-szor is kiszolgálta a társait ebben az időszakban.

Sir Alex Fergusonnál elég komoly mérkőzésszámokkal lehet csak a legelső helyekre odaférni, a skót mesternél Ryan Giggs 923 találkozóval található az első helyen, ezt 23 közös szezon alatt hozták össze. A walesi játékost Paul Scholes követi 711 meccsel, a harmadik helyen pedig Gary Neville van 599 mérkőzéssel.

Kapcsolódó cikkek

A magyar futball rekorderei

Az NB 1 történelmi rekorderei

A magyar élvonal legizgalmasabb kategóriából gyűjtöttük össze a rekordereket, íme egy kis történelmi visszatekintés az NB 1-ből.

A legjobb edzők kedvenc játékosai

Top edzők kedvenc játékosai

Összegyűjtöttük azokat a játékosokat, akik a világ legjobb edzőinek a kedvencei és ezért nagyjából minden mérkőzésen megkapták a lehetőséget a bizonyításra.

Tippek focicipő vásárlásához

Tippek focicipő vásárlásához

Focicipőt nem is olyan egyszerű választani.