3 egészen csodálatos kastély, ahova érdemes ellátogatnod

Festetics-kastély - Dég
Dég Fejér megyében található. A település nem nagyon kerül előtérbe, amikor kirándulásról van szó, pedig a helyi Festetics-kastély a legszebbek egyike. A felújítási programnak hála ma már ismét eredeti kinézetében pompázik, így érdemes mindenkinek ellátogatni ebbe az épületbe. Emellett megcsodálható az itteni park is, ahol akár egy egész délutánt el lehet tölteni. Van itt egy kis tó is, ahol egy sziget emelkedik ki. Ide épült meg a Hollandi ház, ami szinte olyan, mint egy mézeskalács házikó.
Kastély Budapest környékén
A Teleki-Degenfeld kastély Budapest környékén található, amely az ország egyik legszebb barokk kastélya. A kúria megőrizte a kor minden stílusjegyét, köszönhetően a folyamatos ápolásának. Amikor valaki ide látogat el, akkor olyan, mintha visszacsöppenne a 16-18. századba. Nem csoda, hiszen 1748-ban fejezték be ezt a fővárostól 75 km-re található, eldugott épületet. Jelenleg négy csillagos szállodaként üzemel és folyamatosan várja az újabb és a visszatérő vendégeket egyaránt.
Összesen 27 kétágyas szobával és lakosztállyal rendelkezik, amelyek a fő-, a szárnyépületben, illetve a wellness központban találhatóak. Minden helyiséget megpróbáltak máshogy berendezni, de így is megtartották a korhű stílust. Tarthatóak itt rendezvények, esküvők, konferenciák, de akár születésnapok is egyaránt.
Szapári-kastély - Sorokpolány
Valószínűleg kevesen hallottak még a Szombathelytől télre található Sorokpolányról. A várostól 10 km-re elterülő falucska azonban nem egy unalmas település. Itt csodálható meg az egyik legszebben renovált hazai kastély. A Szapáry kúriát a 19. század közepén a Mikos család építtette eklektikus stílusban. Ezt később Haupt báró alakította át, ami azóta is magántulajdonban van. Évente egy alkalommal azonban látogatható, így nem árt figyelni, hogy mikor csodálható meg élőben ez az egyedülálló építmény. Csodálatos kertje vonzza a látogatókat, hiszen egyik része francia, a másik része pedig egy angol park. Ne feledkezzünk meg továbbá a japán kertről sem, ahol még egy szökőkút is helyet kapott.
Összegezve
Szívesen látogatsz meg kastélyokat? Akkor bízunk benne, hogy ebben a cikkben szolgáltunk pár újdonsággal. Amennyiben szereted a régi épületeket, mindenképpen keresd fel a sorokpolányi Szapári-kastélyt, esetleg a Teleki-Degenfeld kastélyt Budapest környékén, ahol akár meg is szállhatsz.