Kiviszi a reptérre a légitársaság a csomagjaid

Minden repülővel gyakran utazó személy ismeri az órákig tartó várakozást, és unalmas, de stresszes becsekkolást. A British Airways úgy döntött mindeszt elhagyja, és megkönnyíti az utazást. Bevezeti az otthonról való becsekkolás lehetőségét.
Kiviszi a reptérre a légitársaság a csomagjaid

A Londonban és környékén élő emberek számára hamarosan egyszerűbb lesz a repülővel való utazás, mint gondolnák. A British Airways angol légitársaság ugyanis szeretné megkönnyíteni az utazás nehézségeit.

Mindezt egy applikáció segítségével szeretnék elérni, amelyen keresztül az utasoknak 20 és 40 font (6800-13500 forint) közötti felár ellenében kell majd lefoglalniuk egy időpontot, amikor igénybe veszik a szolgáltatást. A csomagok otthonról való becsekkolása ugyanis úgy zajlik majd, hogy az adott időpontra házhoz érkezik majd egy reptéri csapat, akik lemérik és ellenőrzik, majd ki is szállítják a reptérre a csomagokat. A röntgenes ellenőrzés viszont továbbra is az eddigi módon zajlik majd.

A szolgáltatás fontos momentuma, hogy minimum hét órával az indulás előtt történjen meg az otthoni becsekkolás, hogy ezután a reptérre érkezve az utasok már rögtön a biztonsági ellenőrzésre érkezhessenek meg.

Kapcsolódó cikkek

Horvátországi látnivalók - nem csak tengerpartból áll Horvátország

A 14 legszebb látnivaló Horvátországban

Horvátországot legtöbben a csodás tengerpartja miatt látogatják, pedig a lenyűgöző természeti szépségek mellett számos izgalmas és érdekes látványosság vár minket.

Ismerd meg a húsvéti nyúl történetét! Húsvét 2021, húsvét 2022

A húsvéti nyúl története

A húsvéti nyúl a 16. századi Németországban vált a keresztény ünnepi kör részévé